A nyelvtan a nyelv szerkezetét adja, és szükséges ahhoz, hogy a nyelv érthető és értelmezhető legyen. Maga a nyelvtan nem határozza meg az adott nyelven elbeszélt történetek jelentését, és nem korlátozza azt sem, miféle történek mesélhetők az adott nyelven. Csak egy környezetet teremt – de azt igen – amelyben a jelentésalkotás kreatív folyamata végbemehet. Nyelvtani szerkezetek nélkül bajosan lennének érthetők a mondataink, ilyen szempontból szükség van a nyelvtan szabályaira. E szabályok határait figyelembe véve azonban, teljes szabadságod van, hogy milyen koncepciókat alkotsz és hogy elmondj akár olyan dolgokat is, amit még soha senki nem mondott el. A nyelvtani keret lehetőséget nyújt arra, hogy legyen jelentés, de nem a nyelvtanban van maga a jelentés.
Mi van akkor, ha Isten nem az elbeszélést létrehozó és irányító entitás, aki manipulálja az eseményeket és meghatározza mindennek az értékét? Mi van, ha Isten inkább maga a lehetőség, hogy mindennek értelme legyen? Micsoda extravagáns ajándék lenne ez a szabadság! Ahogyan a nyelvtan a közeg, amely lehetővé teszi a kreatív, ötletgazdag és találékony történetmesélést, úgy Isten az a közeg, amely minden kreativitást lehetővé tesz. De ahogyan a nyelvtan sem mond el semmilyen történetet önmagában (maguk a szavak nélkül), úgy Isten sem hoz létre semmit anélkül, hogy fel ne kérné a teremtményeit, hogy társszerzőik legyenek a történeteknek, és így társteremtői saját önmaguknak is. Jézus megtestesíti, hogyan is néz ki ez a kreativitás, amikor Isten és egy ember szabadságot találnak egymásban! Ezt a krisztológiai gondolatot a 9. fejezet fejti ki. Ha valóban aktív szerepem van életem értékének és szépségének megteremtésében, akkor bizony nagyon hasznos lenne megérteni, hogyan működik ez a folyamat. Életem eseményei állandóan értelmezésért kiáltanak. És mindegyikünk ki is dolgozza azokat az értelmezési kereteket, amelyek révén értelmet adunk ezeknek az eseményeknek. Mint korábban említettem, ezek az értelmező struktúrák merevekké válhatnak – egyszerű visszhangkamrákká -, ahol csak azt halljuk, azt ismételjük, amit már ismerünk. Az élet szimfóniájának gazdagságát egy monoton hang válthatja fel. Amikor minden esemény csak azt erősíti meg, amiben már hiszünk. Már nem halljuk a meghívást; minket már nem csábít el a más. Van-e mód rá, hogy egyszerre legyünk logikusak és ötletesek, egyszerre észszerűek és nyitottak a transzcendens felé? Minél biztosabbá válok afelől, hogy mi vagyok én és ki vagyok én, annál kevesebb lehetőségem lesz a rácsodálkozásra. Mert a lehetőség soha nem lesz „csak” bizonyosság. Ha valami lehetséges, akkor az nem biztos; és ha valami biztos, akkor az nem egy a lehetőségek között. Nem lehetünk egyszerre rácsodálkozók és biztosak ugyanabban a dologban, mert nem ugyanúgy tapasztaljuk a meglepődést és a bizonyosságot. A meglepetés pillanatában választanunk kell: a bizonyosságot akarom, vagy az igazságot? Az igazság szépsége nem olyasvalami, ami a birtokunkban van; hanem meghívás egy olyan kalandba, ami az ismeretlenbe vezet... Hiszen éppen azért lepődünk meg, mert a mi referenciakeretünkön kívül eső dologgal van dolgunk, ami kihívást jelent eddigi stabilitásunk számára! A kételynek ez a pillanata nyit meg bennünket egy sokkal gazdagabb hit felé, mint amit eddig ismertünk. „Minek is élek?” (1Móz 25:22) Rebeka kérdezi ezt a Teremtés könyvében Rebeka a bibliai szereplők között az első, aki megkérdőjelezi saját létét. E kérdés előtt Rebeka története a meddőségével kezdődött. Annak ellenére, hogy megvan szabadságunk, hogy megalkossuk saját történetünket, elég gyakran zsákutcába jutunk. Létünk értelme kimerül… kopár lesz és meddő. Történeteink kiöregednek és elavultakká válnak. Túlzottan védjük mindazt, amiben hiszünk, és túl biztosak vagyunk abban, hogy mire számíthatunk. Beérjük az ismerős dolgaink biztonságával, és elveszítjük a kapcsolatot a kreativitás forrásával és a képességünkkel, hogy új dolgokat találjunk fel. Mindennek a nem kívánt következménye az, hogy az élet unalmasan kiszámíthatóvá válik. Rebeka meddő. De férje, Ábrahám fia Izsák imádkozik érte és valami csodálatos történik – felesége teherbe esik. Rebeka várandósságának sztorija mély metaforája annak, ahogy a másságot felfedezem az én-emen belül. Ez egy megdöbbentő új élmény annak számára, aki eddig a stabilitásban, kiegyensúlyozottan és önellátóan élt. Van egy olyan részem, amit ismerek, de van egy olyan is, amely nem nyilvánvaló; egy részemnek tudatában vagyok, és egy részemnek nem. A gyümölcsöző termékenység, az új élet és az új lehetőségek annak felismerésével kezdődnek, hogy több van bennem, mint amit eddig ismertem. A keretet, amelyen belül értelmet teremtek, ki kell terjesztenem, hogy a másik, a nem ismerős és az ismeretlen, felnövekedhessen. Ha megfogan bennem az új jelentés, lehetetlen, hogy a formám ugyanaz maradjon. Rebeka (iker)terhessége teljesen új komplexitást nyit meg számára, amikor zűrzavart tapasztal magában. Nehéz kimozdulni a komfortzónámból, az ismerős én kényelméből. "Minek is élek?" Énjében a másság komplexitásának a felfedezése az, amiért Istenhez fordul segítségül. Isten azonban nem adja neki vissza a stabilitás, kiegyensúlyozottság egyszerű állapotát. Inkább Isten még megerősíti Rebekában, hogy nincs benne harmónia! „És monda az Úr őneki: Két nemzetség van a te méhedben, és két nép válik ki a te belsődből, egyik nép a másik népnél erősebb lesz, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek.” (1Mózes 25:23 RA) Dr. Avivah Gottlieb Zornberg: A mormoló mélység c. könyvében így kommentálja a fenti bibliasorokat: „Isten szavai a Rebekában dúló széthúzás megfoghatatlan, félreérthető tükrét közvetítik. Bizonyos értelemben Isten megerősíti a széttagoltság, az elválasztottság tapasztalatait. („Két nemzetség van a te méhedben, és két nép válik ki [szó szerint: válik szét] a te belsődből...”). Gyermekei, bensője egyszerre lesznek idegenek, elkülönültek, távoliak számára és egymás számára, ugyanakkor örökké jelenlévők is. Élete örökre összeforrt velük; saját „énje” a tapasztalat tudatos és tudattalan aspektusainak egymásra hatása révén épül fel.[1] Hasonlóan Rebekához, mindegyikünk a mássággal várandós. Több van bennem, mint az az önmagam, amelyben bizonyos vagyok. A bennem ütköző hangok összetettségének tudomásul vétele kényelmetlen, sőt elviselhetetlen lehet; de éppen ez a kényelmetlenség nyit meg engem a mélyebb megértés és a termékenység előtt. Az emberi tudat nemcsak a minket körülvevő világ szemlélésének személyes nézőpontja, hanem egyedülálló módon önmagát is szemléli. Nem csak azon töprengek, amit megfigyelek, hanem saját jelentőségemre is reflektálok. Ugyanis a tudat jelentéskeresésében valami rejtélyes dolog történik - maga a jelentésalkotás folyamata kerül a középpontba, és tudatosítja önmagát. A tükör felhajlik önmagára, és végtelen összetettség bontakozik ki. Ikrek születnek. Van bennük valami nagyon hasonló… mégsem azonosak a másikkal, inkább fordítottjai egymásnak és ellentétesek sok szempontból. Mind a tudatos, mind a tudattalan hozzájárul a mesékhez, amiket magunknak mesélünk; mindkettő hozzájárul az általunk elmondott történetekhez. Pontosan ez a bonyolultság, ez a sokszoros hang, ez a „másik” az „én”-en belül adja meg az általunk felépített narratívákban ott rejlő hihetetlen gazdagságot. Tisztában vagyok vele, hogy minden olvasónak – így neked is, kedves olvasó – lehet már egy kialakult elképzelése arról, hogy mit ért a tudatoson és a tudattalanon. Ezek a már létező fogalmaid hasznosak lehetnek, de el is homályosíthatják az itt közölteket. Ez egy tényleg hatalmas téma; és nem célom, hogy túlságosan leragadjak technikai kérdéseknél. Ezért ennek a fejezetnek a témakörét csupán arra korlátozom, hogy a tudatos és tudattalan közötti kapcsolat hogyan befolyásolja a történeteink elbeszélésének módját. A mesemondó személyének megértése elengedhetetlen a történet megértéséhez! Ezért arra kérlek, hogy az olvasás idejére, amennyire csak lehetséges, tedd félre a már meglévő elképzeléseidet arról, hogy mit jelent a „tudatos” és a „tudattalan”, és egyszerűen élvezd a fejezetet. Most pedig megvizsgáljuk ennek a jelentésalkotó jelenségnek a csodáját – az emberi tudatot. [1] Zornberg, Avivah Gottlieb. The Murmuring Deep – A mormoló mélység (222-223 old). Knopf Doubleday Publishing Group. Kindle Edition.
0 Comments
Leave a Reply. |
Andre Rabe: Creative Chaos c. könyve jelenleg fordítás alatt áll. Az elkészült fejezeteket blogbejegyzésekben olvashatod. A magyar változatot Fehér Vera készíti. TARTALOM
Első fejezet:
MEGHÍVÓ A MISZTÉRIUMBA Második fejezet:
A JELENTÉSEK MÁTRIXA ArhívumKategóriák
All
|