RÓLUNK
ANDRE RABE DÉL-AFRIKAI SZERZŐ ÍGY ÍR SZÁNDÉKAIRÓL:
Végtelen lehetőségek vesznek körül bennünket: az élet „új értelmének” lehetősége. Az a szándékom, hogy ezekre a lehetőségekre rávilágítsak: hogy mindannyian meglássuk a szépséget, amelynek része vagyunk, és meghalljuk a meghívást, hogy részt vegyünk ebben a teremtő-alkotó folyamatban.
Nincs hiány olyan hangokban, amelyek korunk nagyon is valós problémáira összpontosítanak. A bennünket körülvevő légkör nagy részét félelem, szorongás és kétségbeesés tölti be. Nekem az a célom, hogy a remény következetes hangja legyek, amely békés légkört teremt és örömöt szerez. Nyilvánvaló, hogy világunkban az erőszak és a gonoszság még mindig valóságosan van jelen. De a szeretet minden egyes cselekedete győzelem a gonosz felett.
Jézus egy olyan szerető Istent ismert és mutatott be nekünk, aki számára minden lehetséges. Ugyanakkor Jézusban ez az Isten feltárta előttünk emberi létezésünknek egy teljesen új módját. Jézus átélte az igazságtalanságokat és az erőszakot, amit mi elkövettünk ellene. Elszenvedte tőlünk még azt is, hogy megöltük őt, de a feltámadásakor Jézus nem bosszút állt, nem számon kért, és nem is keveredett bele gonoszságaink ördögi körébe… hanem a megbocsátást választotta és ismét bizonyította irántunk a feltétel nélküli szeretetét. Őt követve meghaladhatjuk az áldozattá válás és az erőszak elkövetésének évezredek óta vissza-visszatérő ördögi köreit; helyette ismét Isten képmása és hasonlatossága lehetünk.
Könyveim és a dalok, amiket feleségem Mary-Anne szerez, videóink, kurzusaink és a személyes találkozások mind annak a stratégiának részei, hogy kreatívan és egyértelműen kommunikáljuk ezt a szeretetet. Ez a szeretet nem valami elvont, elméleti utópisztikus álom – hanem nagyon is idevágó, gyakorlati, fontos és meghatározó következményekkel jár erre a földi életre: hogy csökkenjen az erőszak, az igazságosság célja a helyreállítás legyen, növekedjen a megbocsátás és az egész teremtés iránti tisztelet.

FEHÉR VERA:
2010-ben ismertem meg Andre-t és feleségét Mary-Anne-t. Azóta tolmácsolom, fordítom és publikálom anyagaikat, mert egy olyan úton vezettek, vezetnek engem, ami felszabadított engem arra, hogy Jézust önazonosan kövessem. Vágyam és célom, hogy Jézus követői Magyarországon is felszabaduljanak arra, hogy elengedjük Istenről és Krisztusról alkotott téves elgondolásainkat és egy valóban új, isteni természetünk szerinti magyar társadalmat teremtsünk.